A zeneoktatáson keresztül én is sokat tanulok a diákoktól, nem csak ők tőlem. Mindig mesélnek valami érdekeset, ha éppen van rá idő. Legutóbb például azt újságolta az egyikük, hogy hőszivattyút telepítenek az otthonukban. Bevallom, én akkor hallottam erről a berendezésről először, korábban nem tudtam, hogy létezik ilyen.
Elmagyarázta, hogy a telepítéssel megbíztak egy céget, a PACO HAUS Kft.-t. Azért őket választották, mert már 9 éves tapasztalattal rendelkeznek a hőszivattyúk terén, ráadásul még az év értékesítője díjat is elnyerték a kiszemelt Panasonic hőszivattyúval kapcsolatban. Emellett klímákkal, padlófűtéssel és egyebekkel is foglalkozik a cég. A cégvezető annyira otthon van a témában, hogy a diákom elmondása alapján még a tévében is szerepelt, meg előadásokat is szokott tartani.
Megmutatta a PACO HAUS weboldalán a Panasonic hőszivattyú termékoldalát, amit be fognak szerelni hozzájuk. Elég jól néz ki, modern kis készüléknek tűnik. Lehet vele hűteni, fűteni és még melegvizet előállítani is, mindezt pedig kifejezetten környezetkímélő módon. Az árat meglátva önkéntelenül is felszisszentem, mert nagyon nem olcsó mulatság egy ilyen berendezés. Nem csoda, hogy eddig a létezéséről se tudtam, azért az én fizetésemből nem telne ilyesmire.
A diákom elmondta, hogy ez az ár viszont nemcsak a készülék díját tartalmazza, hanem ez egy úgynevezett minden egyben csomag ár. Van hozzá egy külön menüpont, ahol megmagyarázzák, mit is jelent ez a fogalom. Ha jól értettem, lényegében arról van szó, hogy ebben benne van a helyszíni felmérés, a beltéri és kültéri modul, az elektromos és mindenféle bekötés, a kiszállítás, a felszerelés… és még egy csomó más dolog is, amit nem tudtam megjegyezni. Nagyon komplex a csomag, de így nem valószínű, hogy rejtett költségek merülnének fel a munka során, plusz minden lépést ugyanaz a cég végezhet, nem kell mindenhez más szerelőt hívni. Személy szerint meg is bolondulnék, ha így lenne. Nehéz manapság egy jó szakembert is találni, nemhogy hármat vagy négyet.
Mutatott az oldalon egy ábrát is a tanítványom, és elmondta, hogy azért is döntöttek a Panasonic hőszivattyú mellett, mert ezekhez internetes szerviztávfelügyelet is jár. Ez egy igazán okos dolognak tűnik, mert az a lényege, hogy a PACO HAUS távolról is látja, mi lehet a probléma a készülékkel egy esetleges meghibásodás esetén, vagy kisebb-nagyobb módosításokat akár távolról is el tudnak végezni. Így nem kell a szerelőknek többször is kiszállniuk az otthonhoz, ha gond adódik, hanem már alapból úgy érkezhetnek, hogy pontosan tudják, mi a probléma a Panasonic hőszivattyúval, és tudnak is rajta segíteni. Azért az ilyesmi egy ekkora befektetésnél kifejezetten megnyugtató.
A PACO HAUS weboldalán külön menüpont van ahhoz is, hogy felmérést, illetve ingyenes árajánlatot lehessen kérni a Panasonic hőszivattyú beszereléséhez. Persze fel van tüntetve az ár a termékoldalon, de itt meg lehet adni néhány konkrét paramétert is a lakásunkkal kapcsolatban (például a szigetelés vastagságát, az ingatlan alapterületét), ha esetleg még pontosabb információkra vágyunk. Fel van tüntetve a telefonszám és az e-mail-cím is a láblécben, sőt még egy bemutatóterme is van a cégnek, ahol több berendezést is meg lehet tekinteni működés közben. Ehhez nem szükséges előre bejelentkezni, bármikor be lehet ugrani a nyitvatartási idejükben.
Összességében tehát nem valószínű, hogy én egyhamar Panasonic hőszivattyút szereltetnék be otthonra, de mindenképpen izgalmas lehetőség, úgyhogy ha valaki épp ezen gondolkozik, érdemes szétnéznie a PACO HAUS oldalán.