Chipset vinni koncertre sajnos nem túl jó ötlet

Nemrég történt meg velem és barátnőmmel, hogy komolyzenei koncertre mentünk. Kicsit vicces volt az egész, mert a jegyeket egy ismerőstől kaptuk, hiszem magunktól sosem vettünk volt valószínűleg. Persze arra gondoltunk, hogy ha az előadás nagyon hosszú lesz, akkor egy kis nasira is szükségünk lesz, amit a darab közben el tudunk ropogtatni. Ez sikerült is, mert barátnőm vett egy pár dolgot a BioCity.hu weboldalról, ahonnan rendszeresen szokott vásárolni.

Mondtam neki, hogy vegyen egy kis Quinoás chipset, mert azt nagyon szeretem, persze ezen kívül kesudiót vagy más snacket is választhat. Arra is gondoltunk, hogy az Oshee szénsavmentes vitamin vizekből is mindenképpen vinni kell egy párat, mert mikor álmosak leszünk, akkor kell majd egy kis felfrissülés. Szerencse, hogy a BioCity.hu-n mindent meg lehet találni, amire szükségünk van.

Szerencsére még az előadás napja előtt megérkezett a megrendelésünk és aztán teli táskákkal mentünk. Persze nem sokkal azután, hogy megérkeztünk meg is éheztünk és akkor jöttünk rá, hogy a chips nem volt a legjobb ötlet, mert nagyon hangosak voltunk és nem sokkal később kizavartak minket az előadásról. Persze mi csak egy jót nevettünk rajta és a BioCity.hu-ról rendelt finomságokat egy picknick keretében fogyasztottuk el egy közeli parkban. Nagyon jó móka volt, persze megtanultuk, hogy egy komolyzenei nem illik hozzánk annyira, mint azok a dolgok, melyeket nagyon szeretünk.

BioCity.hu