Szomszédunk ajánlotta a hőszivattyús bojlert

Mióta az eszemet tudom, az életemben igen meghatározó elem a zene és annak minden szegmense. Így talán nem is meglepő, hogy a zene volt az, amihez mindig jobb érzékkel nyúltam a kortársaimnál, és végül az egyetemen is zenei szakirályon kötöttem ki. Egy magyar zenetörténetről szóló előadásról értem haza éppen, mikor azzal fogadtak otthon, hogy a régi bojlerünk már a szerelő szerint is menthetetlenné vált, így sürgősen meg kellett oldani a problémát.

A hőszivattyús bojler számunka ismeretlen volt, míg szomszédunk nem javasolta számunkra a https://futesrendszerek.hu/ weboldallal együtt. Mivel minél hamarabb szükségünk volt valamire, rögvest fel is kerestük az oldalt és elolvastuk a hőszivattyús bojlerhez tartozó leírást, amely egyből meggyőzött minket, hogy valóban jó lenne ilyenre megújítani a rendszerünket.

A hőszivattyú egy rendkívül környezetbarát megoldás, nem jár semmilyen károsanyag-kibocsátással, amit nagyon fontosnak tartunk – és ugyan jelenleg nincs napelemünk, a későbbiekben akár azzal is kombinálható lehet. A leírás szerint a hatékonyságra sem lehet panasz, mert egy egységnyi energia felhasználásával akár annak négyszerese is kinyerhető hőenergiaként, ezáltal takarékos is. Ehhez a takarékossághoz hozzájárul az is, hogy a hagyományos villanybojlerekkel szemben egy úgynevezett H tarifa is kérhető rá a szolgáltatónál, ami annyit jelent, hogy a havi számláink csökkennek.

És persze, mivel a hőszivattyús bojler környezeti energiát használ fel, egészen biztos, hogy mindig lesz meleg vizünk; sőt, léteznek már olyan típusok is, amelyek eltárolják, milyenek a vízhasználati szokásaink, így hosszú távon takarékoskodik nekünk.

Szomszédunk javaslatára és a leírás alapján is emellett döntöttünk, így azóta teljes megelégedettségünkre használjuk a https://futesrendszerek.hu/ készített hőszivattyús bojlerünket!