Kiskorom óta imádom a zenét, és próbálkozom is elsajátítani, hogy miként lehet mesterien űzni a hegedülés művészetét. Már általános iskolában a legtöbb szabadidőmet a hegedű mellett töltöttem, mert a tévében lenyűgöztek a bécsi filharmonikusok ádventi koncertjei, és tudom, hogy minden újév első napján ott csücsültem édesanyám ölében, és ámulva néztem, hogy miként szólaltatják meg olyan harmonikusan gyönyörűen a hangszereket. Talán már ott eldöntöttem, hogy én is zenész leszek, és hogy mindent megteszek azért, hogy egyszer én is ilyen szépen tudjak, mondjuk hegedülni. És hogy miért választottam, pont a hegedülést, hát talán azért, mert úgy láttam, hogy ez a legkönnyebb, hiszen a hegedűs bácsi nem is csinál szinte semmit, csak húzogatja a vonóját a húron.
Ebből az elhatározásból kezdtem el alsósként hegedűt tanulni, és már akkor rájöttem, hogy ez bizony nem csak abból áll, hogy húzogatom a vonót, hanem bizony kő keményen meg kell tanuljam a fogásokat, és az akkordokat, no meg olvasni és használni a kottát. Talán két hét elteltével jeleztem a szüleimnek, hogy én ezt mégsem akarom csinálni, de ők azt mondták, hogy ha most már elkezdtem, akkor tanuljam legalább egy évig, aztán majd meglátjuk. Így is tettem, és időközben beleszerettem a hangszerbe, talán pont akkor, amikor a boci boci tarkát sikerült eljátszanom hibátlanul. Utána már folyamatosan gyakoroltam, és rendkívül dühös voltam, ha nem sikerült egy akkordot eltalálnom, vagy ha mellé intonáltam, vagy ha kiestem a ritmusból. Persze mint mindenkinek nekem is a magyar klasszikusokkal kellett kezdenem a tanulmányaimat, hiszen ezek elhanyagolhatatlanok a hazai zeneoktatás terén. Amikor már kicsit nagyobb lettem, akkor nem csak a tankönyvi anyagot igyekeztem lejátszani, hanem a különböző kottákból nekiálltam egymagam megtanulni a darabokat, a szomszédok legnagyobb bánatára. Mindig azt hittem, hogy én egy igazi hegedűs leszek a háztetőn, ha egyszer kiállok a családi házunk tetejére a holdfényben muzsikálni, de a szomszéd Béla bácsi nagyon gyorsan, konkrétan 2 perc elteltével kifejtette abbéli szándékát, hogy miként fog felpofozni, ha nem hagyom abba nagyon gyorsan művészi kibontakozásomat. Így maradtam a szobámban gyakorlásnál, és persze a rengeteg hegedűóránál. Az álmaimat lassan talán sikerül megvalósítanom, de ez bizony rengeteg problémával is jár. A sok elmondhatatlanul sok kottaolvasással jár. Gyakran még otthon is lefekvéskor a kottákat bújom, és bizony időnként a hangjegyek úgy futkároznak a szemem előtt a kottán, mint a hangyák az utcán. Ilyenkor azt érzem, hogy a szemem ég és viszket. Az elviselhetetlen szárazság, ami talán tényleg olyan érzés, mint a tikkadt szöcskenyájak legelése rendkívül irritáló, és rontja a szemet. Egyik zenésztársam a corneregel készítményt ajánlotta. Nem volt választásom kipróbáltam, hiszen a napi 15-16 óra kottázás rendkívül megviselte a szememet. Szerencsére egy idő után azt éreztem, hogy bevált a készítmény. Elkezdtek szűnni a panaszaim. Először a viszkető érzés csökkent, aminek nagyon örültem, hiszen ez azt jelentette, hogy talán nem fogom kikaparni a szememet. Utána folyamatosan múltak el a többi panaszaim is. Kezdtem azt érezni, hogy újra van könny a szememben, és nem a Góbi sivataggal szemlélem a világot, hogy nem fáj és csíp. Miután teljesen helyrejöttem rájöttem, hogy valamit változtatnom kell, mert ez így nem jó.
Fontos, hogy a szemünkre mindig vigyázzunk, és ne járjunk úgy mint én, hiszen ez az egyik olyan szervünk amely a legnagyobb hasznunkra lehet a mindennapi élet és a munka során is. A látásunk épsége a legfontosabb, így kíméljük szemeinket mindig, amikor csak lehet, és használjunk szemcseppeket a hétköznapok során.