A komolyzene már gyerekkorom óta az életem része. Sőt, akár azt is mondhatnám, hogy Kodályon és Bartókon nőttem föl. De tényleg. Mivel a szüleim is nagyon szerették a komolyzenét, így talán nem is volt nehéz megszeretni általuk. Nálunk éjjel-nappal a komolyzene ment.
Ebből kifolyólag következett, hogy elkezdtem hegedülni tanulni gyerekkoromban, ami szorosan köthető ahhoz, hogy otthon a szüleim állandóan ezt hallgatták. Nem voltam a legtehetségesebb gyerek, de annyira ügyetlen sem voltam.
Viszont a tanumányaim miatt abba kellett hagynom a hegedős külön órákat. Persze a komolyzene szeretete mind a mai napig elkísér, de ma már inkább csak a komolyzenei koncertek maradnak.
A múltkori koncertre eljött velem Heni, az egyik barátnőm is, aki nagy örömmel mesélte, hogy a legújabb vállalkozásánk honlapját a Keresőbenelsővel pont most készítették el és már működik is.
Nagyon meg volt elégedve a közös munkával, mert egészen egyszerűen ezzel a céggel remekül lehet együtt dolgozni. Mindenben segítettek neki és időben végeztek is a beígért munkákkal. Így egyáltalán nem csalódott.
Nem csak a honlap elkészítését végezték ők, hanem még a szövegírás részét is.
A Keresőbenelső szövegírás szolgáltatása alapvetően két részre osztható. Egyrészt vállalnak tartalommarketinget vagy tartalomfejlesztést, illetve kreatív szövegírást is.
Hogyan alakulnak a szövegírás árak a Keresőbenelsőnél?
Mind a kreatív szövegírás, mind pedig a tartalommarketing ára 10 ezer forint/ óra. A kreatív szövegírásnál ebbe az árba még beletartozik weboldalszövegek és kiadványok szerkesztése is, míg a tartalomfejlesztés esetében az ár tartalmazza hasznos és érdekes cikkek készítését havi rendszerességgel az adott weboldalra.
De mit kapunk egészen pontosan a pénzünkért cserébe?
A cikkek lehetnek 200, 400 vagy akár 800 szó terjedelműek, tehát eléggé változatos hosszúságúak, nem csak egyfajta cikkekről beszélünk, amiket weboldalszöveg formájában kapunk meg. Például mondjuk egy 800 és 1000 szó között cikk elkészítése olyan 6 órát vesz igénybe, amely magában tartalmazza a témában való alapos kutatást, hogy minél pontosabban lehessen írni az adott témáról. A kutatás rész az ügyféllel történt telefonos egyeztetés is. Ezen kívül természetesen magában foglalja magának a szövegnek a megírását, annak ellenőrzését és javítását, valamint a megfelelő és odaillő képek megkeresését. Ezenkívül még tartalmaz 1 darab minimálisan 100 szavas hírlevél megírását, 5 darab Google Display hirdetés elkészítését, és 5 darab Facebook poszt megírását is. Tehát, ahogy látszik itt nem csak egyetlen darab cikkről beszélünk, hanem magáról a cikkről és mellette még egyéb vállalásokról is.
Persze azok az ügyfelek, akik hosszabb távon is elköteleződnek a céggel, ami azt jelenti, hogy minimum 1 éves szerződést kötnek velük kedvezményekben is részesülhetnek. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy 120 munkaóra fölött 10% kedvezményt, 240 munkaóra fölött 20%-ot és 360 munkaóra fölött pedig 30% kedvezményt is kaphatnak az árból.
Ez nagyszerűen hangzott és mivel én is hasonlón törtem a fejemet, vagyis egy saját vállalkozás indításán, amihez szintén szükséges egy honlap, így amikor hazaértem azonnal felmentem a honlapjukra, ami a keresobenelso.hu és kértem egy ajánlatot tőlük.