A magyar zenetörténet véleményem szerint egy olyan dolog, amit minden iskolában tanítani kéne az ének órák alatt. Sokszor ez azonban nem valósul meg, sőt, sokszor semmilyen zeneelmélettel nem találkoznak a gyerekek. Én magyar zenetörténet magántanár vagyok, és többnyire zeneiskolában tanulókat korrepetálok, vagy hangszeren tanulókat készítek fel az elméleti vizsgákra.
Hogy a szolgáltatásomat egy magasabb szintre emeljem, úgy döntöttem befizetek egy műtermi portré fotózás szolgáltatásra. Így profi képekkel lehetek jelen az interneten. Egy kedves barátom javaslatára a műtermi portré fotózást Szoboszlai Kriszti fotósra bíztam.
Nagyon sok jót hallottam már róla és a munkáit végigböngészve én is nagyon profinak találtam. Nem csak portré fotózást vállal azonban, kismama, esküvői, gyermek, családi, páros és glamour fotózást is vállal.
Felvettem vele a kapcsolatot majd az egyeztetést követően sort is kerítettünk a fotózásra egy minimalista, de mégis nagyon szép budapesti műteremben. Az egyik képen még a hegedűmmel is pózoltam, ami az egyike azoknak a hangszereknek, amelyeken gyermekkorom óta játszom.
Kriszti nagyon profin végezte a munkáját és nagyon jól instruált engem. Annak ellenére, hogy nem tartom magam fotogénnek, elképesztően jó képek készültek. Így már profi fotókkal reklámozhatom magam mindenhol és még egy jó élménnyel is gazdagodtam.
Ha profi fotóst keresel, én kérdés nélkül Szoboszlai Kriszti szolgáltatásait tudom ajánlani!