Hidegben zenélni sem lehet, a hőszivattyú segít, hogy ne fagyoskodjunk!

Mindig is úgy gondoltam, hogy szeretem a modern megoldásokat, az új technológiákat. A zenében egyszerre kedvelem a klasszikus hangzást, és nem utasítom el, sőt, magam is keresem az újításokat. Ennek tudatában azt hiszem nem meglepő, hogy a lakásom melegéről hőszivattyú gondoskodik.

A hőszivattyús fűtési technológia viszonylag frissen fejlesztett dolog, még elég kevés háztartásban érhető el, pedig elég környezetbarát technológiáról van szó.

A hőszivattyú lényege, hogy nem a gáz, hanem a levegő és a víz energiáját használja fel a lakás felfűtésénél, így nem bocsát ki káros anyagokat, mondhatni, termésuzetesen oldja meg a ház fűtését.

A hőszivattyú mellett szóló legerősebb érv az, hogy 1 kW energia felhasználásával akár 4,7 kW fűtési értéket is elő tud állítani.

Amikor először szembe kerültem a hőszivattyú fogalmával, még nem voltam igazán lenyűgözve. Az egész úgy kezdődött, hogy megint elromlott a fűtés egy barátoméknál és nekik szerettem volna segíteni. Már korábban ajánlottam nekik a klímás fűtést és a padlófűtést is, de egyik sem tetszett nekik. Pedig a radiátorokkal csak a baj van.

Akkor, mikor alternatív megoldásokat kerestem nekik, szembejött velem egy hirdetés a hőszivattyúról.

Akkor, a klimaglobal.hu oldalán kezdtem el jobban utánanézni ennek az egész dolognak. Itt minden le van írva erről a technológiáról, amit tudni érdemes, és meg is lehet vásárolni itt.

Az új technológiáknak mindig az a legnagyobb buktatója, hogy ismeretlen, így nehezebb szakembert találni, aki ért hozzá és ha meghibásodik, segíteni is tud a szerelésben.

De annyi jó dolgot írtak erről a környezetbarát, szén-dioxid kibocsátás mentes fűtési rújításról, hogy engem teljesen meggyőztek.

Nem is csoda, hogy mivel igazi úttörőnek vallom magamat, én is elkezdtem tervezgetni az új fűtési rendszerem kialakítását, amiben a klimaglobal.hu oldal segítségét kértem.

Innen választottam ki, melyik modellt szeretném, mindent itt intéztem el, ami ahhoz szükséges, hogy az én lakásom melegét is hőszivattyú adja.

Mire elkezdődött az igazi fűtési szezon, nálam már működött is a hőszivattyú – hála a shop.klimaglobal.hu-nak – és így, jó pár átfűtött, hidegebb nap után csak annyit tudok mondani, hogy bőven megérte ez a beruházás, zeneszerzés közben nem fázom, mindenhol egyenletesen meleg van a lakásban.