Klasszikus zene, új ablakok

A férjemmel zenetanárként keressük a kenyerünket, gyerekeknek tartunk zongoraórákat. Emellett én tanítok szolfézst is, hiszen ahhoz, hogy a gyermekek megismerhessék a klasszikus magyar zeneműveket, tudniuk kell kottát is olvasni. Véleményem szerint nagyon hasznos már kicsi korban elkezdeni a zenetanulást, hiszen ekkor még sokkal fogékonyabbak az új dolgok iránt, és nagyban hozzájárul a gyermek fejlődéséhez. A férjemmel ezt az elvet követjük a saját gyerekeink nevelésében is, és azt kell mondjam, eddig sikerrel jártunk. A lakásunk minden pontjáról sugárzik a zene szeretete, mindenhol kották és hangszerek vannak. Klasszikus stílusban van berendezve, ehhez illő fa ablakokkal.

Azonban nemrég a férjemnek feldobtam az ötletet, hogy mi lenne, ha lassan kicserélnénk az ablakainkat. Nem túl jól szigetelnek ezek a régebbi típusok, így elég magasak szoktak lenni a számláink, főleg télen. Ezért szerettem volna utánanézni, ilyen lehetőségek állnak a rendelkezésünkre. Találtam is egy olyan weboldalt szerencsére, ahol a legtöbb kérdésemre választ is kaphattam. Azt olvastam, hogy az egyik legjobb döntés, ha a régi, rosszul szigetelő ablakainkat lecseréljük egy újabb műanyag darabra, ami nem csak a hőt szigeteli jobban, hanem még a zajt is szűri. Ez nekünk nagyon is jól jött volna, mert egy nyüzsgő belvárosban lakunk a családommal, ahol elég gyakori a nagy hangzavar.

műanyag ablak beépítés utáni javítás

Igen sok hasznos dolgot írnak ezen a weboldalon, de az kihangsúlyozzák, hogy az ott leírtak nem minősülnek szerelési útmutatónak, csak egyfajta segítség, hogy az ember megértse, mégis hogyan zajlik egy régi nyílászáró lecserélése. Azt írták, hogy többféle módszer létezik a cserére, melyek közül a legegyszerűbb az, ami bontással jár. Mert ebben az esetben teljesen ki kell bontani a régi, rosszul szigetelő ablakot, és ennek helyére kerül az új. A másik változat, amikor megmarad a régi tokja, és ebbe kerül bele az új nyílászáró, azonban ezt a változatot a szakemberek nem szokták javasolni, mert nem kevés buktatót rejt magában.

Ha kibontottuk a régi ablakot, jöhet az új beépítése. Abban az esetben, ha nem szeretnénk megőrizni a régi tokot, nem szükséges vigyázni, hogyan bontjuk ki a helyéről, érdemes ilyenkor inkább a fal épségét óvni. Amiről szerettem volna még néhány dolgot megtudni, az a műanyag ablak beépítés utáni javítás volt. Azt olvastam, hogy a műveletek befejezése után körbe kell vágni az előzetesen a résekbe benyomott PUR habot. Ezután következik a takarólécekkel való elfedés és a glettelés az ablakcsere munkafolyamatainak zárásaként. Az oldal azt is ajánlja, hogy utolsó utáni lépésként érdemes felszerelni műanyag ablakpárkányt kívülre és könyöklőt belülre. Ez nem csak esztétikailag kielégítő látvány lesz, hanem a falat is védik az esőtől és a lecsapódó párától is.

Úgy döntöttem, megmutatom a férjemnek is ezt az oldalt, hátha így meg tudom győzni, hogy vágjunk bele a nyílászárók cseréjébe. Először azt láttam rajta, hogy nem tudja, mit gondoljon, de aztán sikerült rábeszélnem a projektre. Ki is néztük az ablakokat, amik különösen tetszettek, mert stílusukban nem kirívóan tértek el az otthonunk berendezésétől annak ellenére, hogy műanyag nyílászárókról van szó. Ez jó példa volt számomra, hogy ami új, modern, az nem feltétlen kell csak rossz legyen. Nagyon várom, hogy a folyamat végére érjünk, és teljesen új külsőt kapjon a lakásunk. Na meg persze, hogy a számláink is kisebb összegűek legyenek!