Zeneszakos középiskolásként szeretem a zenét és a zenetörit, viszont a zenetörténet tanárunk magyarázási módja dögunalom. Nem szeretik a tanárok, ha órán kávézunk, de ezen a tantárgyon nem lehet másként ébren maradni, csak ha amőbázunk, hintázunk a székkel vagy kávézunk. Így hát ezen tevékenységek triumvirátusa gyakran fordul elő a zenetöri órán. Nem a tanárt akarjuk szívatni, hanem egyszerűen csak tényleg annyira vontatottan beszél, hogy lehetetlen figyelni.
Egyik ilyen alkalommal szokásomhoz híven becsempésztem egy pohár kávét a büféből a padba. Amikor óra elején belekortyoltam, egyből fel is szisszentem a fájdalomtól, mert a kávé még meleg volt, és ahogy az egyik hátsó fogamhoz ért, belémhasított a fájdalom. Azzal a fogammal már régebb óta baj van, csak nagyon rettegek a fogorvostól, úgyhogy semmi pénzért nem mennék el, inkább szenvedek. A zenetöri tanár a jajdulásomra hátranézett a táblától, de nem vette észre hogy mi történt, így hát folytatta a kottaírást.
Otthon amikor beleharaptam egy szelet csokiba, megint megfájdult a fogam és nagyot nyávogtam. Anyukám észrevette, hogy mi a baj, és megparancsolta, hogy azonnali hatállyal jelentkezzek be fogorvoshoz. Odaböktem egy “jól van”-t, majd bementem a szobámba és elfelejtettem az egészet. Fél óra múlva anyum kopog, hogy sikerült-e. Kérdem, hogy mi sikerült? Mondta, hogy hát a fogorvos, amit megbeszéltünk. Ja, mondom, aha. Nem hangozhatott túl meggyőzően, mert nagyjából negyed óra múlva visszatért a laptopjával, hogy talált nekem egy barátságos fogászatot Budapesten, ahova még nekem is lesz bátorságom elmenni, mert nem fájdalmas a fogtömés.
Ezt nehezen hittem el, úgyhogy leült mellém és megmutatta az oldalt, amit talált. A főoldalon egy gyönyörű fogsorú hölgy képe fogadott, mintegy reprezentációként a végeredményről, ha emellett a fogászat mellett döntesz. Anyum felolvasta az oldal bemutatkozását: a fogászat alapelvei közé tartozik többek között a kiszámítható és megfizethető ellátás, a bizalmi viszony kialakítása a vendéggel, betegségek megelőzése és az egészség megőrzése.
A továbbiakból megtudtuk, hogy ez a fogászat a legmodernebb, minőségi eszközökkel dolgozik, aminek köszönhetően lerombolható az a sztereotípia, hogy a fogak gyógyítása nagy fájdalommal jár. A modern érzéstelenítésnek és magas minőségű eszközöknek köszönhetően valamennyi eljárás szinte fájdalommentes és a végeredmény nagyon esztétikus. A fogászat számára ugyanis a fogak szépsége is fontos szempont, hiszen mindenkinek jár a szép fehér, egészséges külsejű, szabályos, teljes fogsor. Nekem volt fogszabályzóm, úgyhogy ezzel egyet tudok érteni, hogy mennyi könnyebbséget jelent, ha az embernek nem kesze-kuszák a fogai. Higiéniai szempontból is előnyös, és a középsulis csúfolódások elkerülése végett is ugyebár.
Nem akartam hinni a leírásnak, mert nekem az eddigi tapasztalataim zömét a kötelező féléves sulis fogorvos-látogatások képezték, amik vagy abból álltak, hogy órákig tartó sorban állás után a fertőtlenítőszagú, rideg rendelőben, az orvos csak ránk nézett és szó nélkül elengedett, vagy pedig haza kellett vinnünk egy papírt a lyukas fogainkról, amiket aztán egy későbbi időpontban visszatérve könyörtelenül kifúrtak és betömtek.
Miután elolvastuk az orvosok bemutatkozását az oldalon, ugyanis erre is van lehetőség, egy kicsit jobban megnyugodtam, mivel minden orvos nagyon szimpatikusnak és páciensközpontúnak tűnt. Mivel tényleg nagyon fájt a fogam, végül anyukám és az olvasottak meggyőztek róla, hogy jobb most elmenni megjavíttatni a rossz fogat, mint hagyni magától elrohadni. Úgyhogy kiválasztottam egy szimpatikus orvost és hozzá kértem időpontot. Egészen közeli időpontot kaptam, aminek nagyon örültem, így gyorsan túl leszek rajta.
Amikor eljött az előjegyzett időpont, remegő lábakkal elmentem a rendelőbe. Itt legnagyobb meglepetésemre nem az emlékeimbe ivódott fertőtlenítőszag és hideg rendelő fogadott, hanem kellemes légfrissítő illata és egy nagyon barátságos környezet. Már ez is elég volt ahhoz, hogy megnyugodjak. Az orvos is nagyon mosolygós és kedves volt, biztos voltam benne, hogy jó kezekben vagyok. Mindig elmagyarázta, hogy épp milyen eszközzel dolgozik és mit miért csinál, így nem féltem a hirtelen fájdalomtól. Gyorsabban kész lettem, mint gondoltam, és nem is szenvedtem annyira a rettegett fogorvosi székben, ez tényleg kíméletes fogtömés volt.
Azóta már nem fáj a fogam, úgyhogy nagy kő esett le a szívemről, hogy végül volt bátorságom ellátogatni a fogorvoshoz. Most már tudom, hova menjek, ha más fogammal is baj adódna és újabb fogtömés jönne szóba.