Balatoni lánybúcsú, messze a zeneiskolától

Nagyon jó viszonyt ápolok a nagynénémmel, aki egy zeneiskolában magyar zenetörténetet tanít. A zeneiskola, ahol oktat a kelet-magyarországi régió egy kisvárosában található. Neki köszönhetően különösen jártas vagyok a zenetörténet területén, bár nekem nem volt lehetőségem zeneiskolába járni. Több hangszeren is játszom, szóval tőlem sem áll messze ez a terület, így mindig akad közös témánk.

Mostanság azonban egészen más dolgok kerültek szóba a beszélgetéseink során. A nagynéném sajnos néhány éve elvált a férjétől, viszont hamar rátalált ismét a szerelem, így most a második házasságkötését szervezi. Abban az időben, amikor először házasodott még nem volt ilyen nagy divat a lánybúcsú, így neki sem volt. Most azonban mindenképp szeretne.

Eleinte kicsit bizonytalankodott, hogy valóban jó ötlet-e egy nagyszabású lánybúcsú. Habozott, mivel már nem a húszas éveiben jár, így attól tartott, hogy a helyiek, valamint a diákjai megszólják majd emiatt. Én azonban ráébresztettem, hogy semmi szükség ilyesmivel foglalkoznia, nem kötelező a vidéki kisvárosban tartania a bulit, így nem is fognak tudni róla az ismerősei, nem kell összefutnia a helyi szórakozóhelyen a diákjaival.

Nagyon hatásos volt a buzdító beszédem, hiszen a nagynéném másnap már ezt a linket küldte nekem: balatonpro.hu/lanybucsu-balaton/. Elképesztően lelkes volt, elmondása szerint megtalálta a megfelelő helyszínt a lánybúcsújához. A Balaton messze van a lakhelyétől, így ismerősök biztos nem lesznek, nem sok esély van arra, hogy a diákjaival találkozzunk, a programlehetőségek pedig önmagukért beszélnek.

A balatonpro.hu/lanybucsu-balaton/ ugrópontra rákattintva én is ráébredtem, hogy valóban tökéletes lesz a várva várt lánybúcsú. A legjobban a privát vitorlás kirándulást várom.