Fontos az iskolai képzettség

Általános iskolában és, ha jól emlékszem, akkor középiskolában is az ének- és zeneóra kötelezőnek számít. Abban nem vagyok biztos, de ha jól emlékszem, akkor nekünk hetente két ilyen óránk volt. Általános iskolában elég komolyan vették nálunk a dolgot, de igazából nem tudom, hogy miért. Azért biztos, hogy nem, hogy így nézzék meg, hogy kik azok, akik alkalmasak az iskolai kórusba, hiszen oda aztán mindenkit bevettek. Már annyian voltak, hogy el sem fértek néha azon a kis színpadon, ami nálunk volt az iskolában.

Én nem voltam oda ezért az óráért, mert elég unalmas volt, viszont mivel én német nemzetiségi általános iskolába jártam, rengeteg német dalt is tanultunk és ez a középiskolában sem volt másképp, mert két tannyelvű iskolába jártam, ahol meg pont emiatt tanultunk német dalokat is. Tanultunk magyar zenetörténetet is, de hál istennek sosem kellett dolgozatot írnunk. Vicces is lett volna, ha még énekórán is dolgozatot iratnak velünk. El sem tudom képzelni, hogy milyen lett volna, de a lustább osztálytársaim biztos, hogy ezért is hisztizni kezdtek volna.

Érdekesnek tartottam ezt is, mert ennek is vannak olyan részei, amik az alapműveltséghez hozzátartoznak. Lehet, hogy sokan nem így gondolják, de azért elég szomorúnak tartom, amikor tévések felmérést készítenek az utcán sétáló emberekkel és nem tudják azt sem, hogy ki zenésítette meg a Himnuszt. De ez még semmi! Sokan azt se tudják, hogy mit ünneplünk Karácsonykor. Fura, nem?