Tudtad, hogy a klíma fűtésre is jó?

Néha érdekes dolgok derülnek ki egy-egy órán, vagy ha csak úgy alapjáraton a zenéről beszélget az ember. Múltkor éppen zenetörténet korrepetálásra siettem az egyik osztálytársammal. Na nem azért, mert annyira rosszul állnánk, hanem pont, hogy segítenünk kellett volna a zenetörténet tanárnőnek órát tartani. Ugyanis szegénynek elment a hangja, és bennünk bízott annyira, hogy meg tudjuk tartani az órát gond nélkül. Igen ám, csak amikor bementünk a terembe, egyedül a tanárnő fogadott a hűvös teremben. A kedves korrepes csoport lelépett, mielőtt a tanárnő odaért volna. Egy üzenetet hagytak a táblán, hogy fáznak, és azt hitték, nem lesz aznap a tanárnő. Azért egy kicsit sántított a dolog, de végülis mi nem igazán vettük zokon. A tanárnő elmutogatta, hogy menjünk nyugodtan haza, ha nincs már dolgunk, ő is ezt fogja tenni. Még arra megkért, hogy jelezzük a gondnok felé a hőmérsékletgondokat. Így ismét elindultunk, hogy tegyünk valamit az iskoláért, közben osztálytársam megszólalt: “Tudtad, hogy a klíma fűtésre is jó?”

Nem, nem tudtam. Sose jutott eszembe, hogy bármire klímát használjak, mert akárhova mentem nyáron, mindig azt éreztem, hogy a klimatizált helységekben meg lehet fagyni. Arra ugyanis egyik okos ember sem figyelt, hogy van egy bizonyos előírás a hőmérséklet különbséget illetően. De ez már nem az én bajom volt. Viszont ez a fűtős dolog azért érdekelt, mert még nem nagyon hallottam arról, hogy valahol a klíma fűtésre van használva, de nem hangzott rosszul a dolog.

Persze osztálytársam azt is elmondta, hogy csak a mostani eset miatt jutott eszébe, meg hátha az iskola hajlik majd egy ilyen berendezésre, ha nem is minden terembe, de legalább azokba, amik amúgy is folyamatosan használatban vannak. Idő közben elértünk a gondnokhoz, aki már tudott a fennálló problémáról, és ő is mondta, hogy ez így már nem mehet tovább. Neki is felvetettük a klíma témát, és úgy tűnt, hogy erre nagyon is kíváncsi. Amúgy is, az igazgató előbb ad az ő szavára, mint egy diákéra, mégis csak a gondnok tölt el ott több időt. Ennek tudatában osztálytársam minden szükséges információt megadott neki a klíma fűtésre való alkalmazásával kapcsolatban.

Elmondott neki pár technikai és általános információt, és persze azt is hozzátette, hogy szerinte érdemes lenne a Fábián Group Kft. munkatársaival együtt dolgozni, mert mindenben állnak az ügyfelek rendelkezésére. Nekem is sok dolog még új volt, de osztálytársam azt is elmondta, hogy sem a berendezés leszállítása miatt, sem pedig a beszerelés miatt nem kell aggódni, mert ez is részét képezi a szolgáltatásnak. A weboldalon ráadásul több gyártó termékei közül lehet válogatni, különböző árkategóriában, így biztosan mindenki megtalálja az általa előnyben részesített márkát, illetve azt az árkategóriát, amit megengedhet magának.

Ez utóbbi inkább csak az igazgatónak volt fontos, mert ő bár hajlik arra, hogy fedezze a szükséges kiadásokat, mert sok mindenre kap az iskola támogatást, de néha neki is meg van kötve. Meg kell hagyni, tényleg sok mindent megtett már a zeneiskoláért, és az itt tanuló diákok mindig is kiemelkedő sikereket értek el a zenében. A mi küldetésünk itt véget ért, a gondnok pedig hálás volt az információkért.

Ezután pont az őszi szünet következett, de mire újra iskolába mentünk, láttuk, hogy néhány teremben már klíma van felszerelve. A gondnok el is csípett minket, és mondta, hogy az igazgató nagyon örült a tippnek, és bár az összes terem klímával való ellátása komolyabb beruházás, apránként minden termet felszerelnek majd.

Így már élő példáját is láthattam annak, hogy a klíma fűtésre is alkalmas, ráadásul a Fábián Group Kft. munkatársai gyors munkát végeztek. Mondhatjuk azt is, hogy ezzel megmenekült a suli a téli hidegektől, és a zenetörténet tanárnő óráiról többször senki sem lóghat el a hőmérsékletre hivatkozva. Kivéve, ha nem tetszik valakinek, hogy végre működik a fűtés.