Az önbizalomhiány a zenei képességeimre is hatással van

A zenei tehetség egy velünk született tulajdonság, de annyit kijelenthetek, hogy ez a zenei pályafutásom sikerének nagyjából tíz százalékát adja. A maradék részt a kemény munka, az akaraterő és a kitartás teszi ki. Ez szerintem egyébként mindenre igaz, nem csak a zene világára.

A tehetségemmel eljutottam egy ideig, de az édeskevés volt. A tanáraim is szóvá tették ezt nekem, hogy itt bizony több tűzre lesz szükség, ha a legjobbak közé szeretnék tartozni. Onnantól kezdve még a vonaton ülve is gyakoroltam a hegedülést, persze csak képzeletben: a kezemmel úgy tettem, mintha éppen játszanék ezen a hangszeren, és közben a belső hallásommal képeztem magamban a hangokat.

Valami még azonban hiányzott, hogy ki tudjak teljesedni. Ennek nem volt köze a zenéhez, de még is hatott rá.

Tudom, hogy a zeném miatt figyelnek rám az emberek, de mivel eléggé hiú vagyok, ezért nagyon zavartak a vékony ajkaim. Nem akartam, hogy ezt lássák, még az előadásaim közben sem. Ezen a gondomon csak egy olyan módszer segíthet, aminek ajak feltöltés a neve.

Mivel ez egy eléggé komoly eljárás, ezért úgy döntöttem, hogy csak is a legjobb plasztikai sebészethez fogok elmenni. Alapos kutatás után ezt meg is találtam, így gyorsan fel is vettem a kapcsolatot a plasztikai sebésszel.

A telefonban megbeszéltünk egy személyes találkozót, ahol megtárgyaltuk a további részleteket és az elképzeléseimet az elvárt eredményről.

Az orvos felmérte az ajkaim állapotát és a beavatkozás menetét is lehető legnagyobb részletességgel elmagyarázta a számomra. Átbeszéltük a lehetséges töltőanyagokat is, és végül a saját zsírral történő módszert választottuk ki.

A műtéttől kicsit tartottam, de teljesen kár volt, hiszen a helyileg történő érzéstelenítésnek hála nem éreztem semmit az egészből. Az érzéstelenítés mellé vérzéscsillapítást elősegítő anyagokat is kaptam, hogy az egész folyamat a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjon a számomra. Természetesen a fertőtlenítésre is kiemelt figyelmet szentelt az orvos a beavatkozásnál.

A betöltendő zsírszövetek kinyerése is a lehető legnagyobb körültekintéssel történt, melyeknek a betöltése a legmodernebb eszközökkel és komoly orvosi szaktudással ment végbe. Fontos lépés volt az ajkak masszázsos kezelése is a beadást követően, melynek a célja az volt, hogy a betöltött zsír kellő egyenletességgel töltsön ki minden részt.

A kezelés után volt egy kisebb duzzanatom, de ez egy teljesen normális dolog az ilyen jellegű műtétek után. Nem okozott ez számomra sok nehézséget, hiszen pár nap múlva el is múlt. Fontos volt továbbá az is, hogy négy napon keresztül antibiotikumot szedjek.

Az első kontrollra két hét héttel az ajak feltöltés után került sor, ahol az orvos mindent a lehető legnagyobb rendben talált. A később ellenőrzések időpontja általában a töltőanyag típusától függ, mert a tartósságuk alapján vannak köztük különbségek.