Barátom gyakran szokott részt venni különböző nemzeti ünnepeket való felvonulásokban, megemlékezésekben. Ezt a szerepét annak köszönheti, hogy talán nincs még egy olyan jó trombitás az országban, mint ő: annyi ideig bírja fújni a trombitát, mint senki más. Ezzel az adottságával sokan mondják azt, hogy a hagyományos magyar hadi zene egyik legfontosabb modern alakja, hisz akkora állóképességgel rendelkezik, mint egy valódi katona. Pedig, egyszer, amikor megkérdeztem, kiderült, hogy mi is a titka valójában: semmilyen hadi múlt vagy hasonló nem áll mögötte, csupán búvárkodott. Hol palackkal, hol pedig mikor az oxigén palack ár nem engedte meg neki, palack nélkül.

Igazából, az évek során amióta ismerem mondta párszor, hogy annak idején búvárkodott, de sose jutott eszembe, hogy annak lehet köze a trombitával nyújtott teljesítményéhez. Pedig valóban csak annyiról van szó, hogy nagy tüdeje van, és sok oxigén fér el benne – annál tovább tud a víz alatt maradni, és annál tovább tudja a hangszer fújni.

Valószínűleg az zavart meg, hogy az én fejemben úgy élnek a búvárok, mint akik mindig oxigén palackkal vágnak neki a víz alatti felfedezőtúráiknak. De mint kiderült, többen vannak, akik pont úgy űzik a sportot, hogy nem is használnak oxigénpalackot, hanem inkább a saját határaikat próbálják meg kitolni, és minél tovább egy levegővel a víz alatt maradni.

Hogy miért teszik ezt, erre nagyon sok indok lehet. Hagyományosan ahonnan ez ered, azok az afrikai faluk, ahol kagylókat hoztak fel a gyöngyükért a víz alól. Ezt azonban többnyire szegények tették, akiknek az oxigén palack ára még ma is megengedhetetlen luxus lenne. Persze, manapság Magyarországon már nem ezért csinálja valaki ezt a sportot így, hanem sokkal inkább az foglalkoztatja, hogyha oxigén palackot visel a hátán, az mennyire korlátozza a mozgásban.

A legnagyobb probléma ugyanis, hogy az oxigén palack a búvároknál azért van, hogy minél tovább a víz alatt maradhassanak. Pont ezért általában megpróbálják minél nagyobbra tervezni, mert bár sűrített oxigén van benne, amiből jóval tovább lehet lélegezni, mint ha csak simán ugyanakkora térfogatú levegőnk lenne, még mindig nem elég egy kisebb palack. Ha nagyobbat veszünk, akkor azonban sokan úgy érzik, hogy hogy nem olyan kényelmes benne úszni, és pont az a szabadság vész el, amit amúgy a búvárkodással keresnek.

Ezért barátom hosszú évek alatt, abból a pénzből, amit kifizetett volna amúgy is az oxigén palack árra, inkább bérelt egy tanárt, aki megtanította neki a megfelelő légzést, hogy 5-6 percig a víz alatt tudjon maradni.

Persze az oxigén palackokat azért nem teljesen felejtette el: egyrészről, itt is vannak olyan technikák, amik megkövetelik az embertől, hogy mielőtt merül, kizárólag tiszta oxigént lélegezzen, ilyenkor pedig muszáj palackot vennie és használnia. De mint  mondja, nem bánja, mert nyilván, ha mondjuk, az Adriára utazik le, vagy ismerősökkel megy búvárkodni, akkor úgyis oxigén palackkal együtt merülnek. Olyankor általában ugyanis a közösségi élmény a lényeg, vagy maga a víz alatti kilátás, minthogy a másik hobbiját űzze.

Abban viszont segítségére volt a gyakorlás, hogy most már oxigén palackból is jobban tud lélegezni. Bár az például csak a nagyon kezdőknél fordul elő, de jó példa, hogyha valaki először merül a víz alá, akkor általában elkezd pánikolni, és sokkal gyorsabban veszi a levegőt. Ez pazarlás, és a mozgást is jobban nehezíti, több buborékot enged ki, egyszóval minden tekintetben nehezebbé teszi a dolgát. Ezért aki jól tud lélegezni, az az oxigén palackját is kíméli, és sokkal jobban tudja a környezetét is élvezni.

Amire már nem számított, az az volt, hogy évekkel később úgy fog megjelenni az palack nélküli merüléseinek eredménye, hogy sokkal tovább tud trombitálni, mint bárki más. De végül is kiderült, hogy ha más nem, a magyar zenetörténet sokat nyert azzal, hogy másra költötte az oxigén palack árát.