Nagypapám igazi zenész családból származik. Az egész rokonság nagyon muzikális – kivéve persze engem, de már megszoktam én, és mindenki más is, hogy én vagyok Tóthalmássiék botfülű Jánosa. Hallgatni persze mindig szerettem a zenét, de se énekhangom, se ritmusérzékem, se semmi olyanom nincs, ami elengedhetetlen lenne a zenéléshez.

Ennek ellenére mindig örömmel hallgattam nagyapám meséit, hogy milyen volt, mikor először játszott hegedűn vagy trombitán, csellón, és mondanom sem kell, kívülről tudta a teljes magyar zenetörténetet, Kodály Zoltán gyűjtéseit, Bartók Béla munkásságát, nem volt olyan volt kérdés, amire ne tudott volna válaszolni, a hagyományokat is beleértve.

Legutóbb éppen ennek kapcsán terelődött a zenére a beszélgetés, egészen pontosan a bátyám legénybúcsújáról. Nagyapa csodálkozott, hogy mennyire másról szól ez napjainkban, mint régen: amikor a leendő férjet válogatott magyar népzenék társaságában itatták le a falu kocsmájában, aztán hajnalig táncoltatták, és különféle erőmérő próbáknak tették ki, hogy lássák: elég erősen tudja-e majd fogni az asszonyt. Miután kikeseregte magát, hogy mennyit változott a világ, és milyen gyorsan – meglepően őszinte érdeklődéssel faggatózott, hogy hogyan is néz manapság egy legénybúcsú.

Hát, én pedig szépen elkezdtem mesélni neki. Hogy az alkohol része nem feltétlenül változott sokat az eseménynek, de nincs konkrét cél, hogy a föld alá kell inni valakit, vagy egymást, és ezen túlmenően két féle csoportba sorolhatjuk őket: vannak a vetkőző lányos legénybúcsúk, ami szerintem elég tré, és vannak az olyanok, mint amilyen a bátyámé volt, amikor szimplán egy piszok jó bulit csapsz a barátaiddal.

A bátyám legénybúcsúját a BalatonPro szervezte, a tanúja, Marci akadt rá a honlapjukra: https://balatonpro.hu/legenybucsu/. Ők értelemszerűen a Balatonon szerveznek, egyébként nem csak legénybúcsúkat, lánybúcsú, csapatépítő és céges rendezvények is szerepelnek a cég profiljában. A programok központi eleme javarészt a vitorlázás, ami igen klassz alap egy legénybúcsúhoz, ami nem a csajokról szól.

3 különféle csomag közül választhattunk, és igazából a foglaláson és fizetésen kívül szinte semmi dolgunk nem volt az egésszel, ami a mai rohanó világban mindenképp fontos szempont.

A 3 opció a következő fantázianeveket viselte: Jöttünk, láttunk, győztünk; Kincs, ami van és All day, all night. Már az elnevezéseken nagyon röhögtünk a fiúkkal, és mivel az egész csapat nagy Bud Spencer-rajongó, természetesen a második verziót vettük először górcső alá a szervezéskor.

A csomag 4 órás vitorlázást tartalmaz, természetesen hajóvezetővel, és természetesen strandolással, ami fontos szempont, mert a bátyámmal a fél életünket a Balatonon töltöttük gyerekként – ezért is örültem különösen, mikor Marci rátalált erre a lehetőségre. A honlap szerint a siófoki indulás az ideális, Tihany felé vitorlázva. A vitorlázás időtartama alatt korlátlan mennyiségű ital áll rendelkezésünkre, ami szintén nagyon csábítónak hangzik. A vitorlázást követően pedig Siófok legjobb, legfelkapottabb, legmenőbb szórakozóhelyei várnak ránk, ahová ingyenes belépésre jogosító karszalagot kapunk a csomag részeként, valamint kedvezményes kuponokat a további italozáshoz. Ezen felül pedig még arra is van lehetőségünk, hogy kedvezményes vacsorát és reggelit fogyasszunk vízparton elhelyezkedő panorámás étteremben.

Bár azon jót röhögtünk, hogy egy 4 órás, piálással egybekötött vitorlázás, vagy egy átbulizott éjszaka után vajon melyikünket érdekelné a kaján túl a kilátás, a panoráma, azért örültünk, hogy erre is van lehetőség.

Ez az opció elsőre elnyerte mindenki tetszését, de azért végig pörgettük a többit is, hogy legyen választási lehetőségünk.

A Jöttünk, láttunk, győztünk csomag a legrövidebb program legénybúcsú terén a cég honlapján – azoknak ideális, azoknak van kitalálva, akik nem tudnak olyan sok időre elszabadulni otthonról, a napi teendőiktől. Ennél fogva itt két órás vitorlázás van a csomagban, ami egyébként szintén nagyon klassz, a további feltételek pedig azonosak: italozás a hajón, belépők a bulihelyekre, kuponok a további dőzsöléshez, és vacsora és reggeli lehetősége. Úgy gondoltuk, vésztartaléknak, ha nem tudunk egy teljes hétévégét kényelmesen szkippelni, ez is jó megoldás lehet.

A harmadik verzió ezzel szemben a leghosszabb választási lehetőség volt: egész napos vitorlázás, ami 8 órát jelent, ebbe belefér kényelmesen, hogy egy másik városban kössünk ki, mint ahonnan indultunk, ott kényelmesen megebédeljünk, és adott esetben idióta legénybúcsús feladatokat végeztessünk a bátyámmal. Nem szó szerint, de maga a honlap ajánlotta figyelmünkbe, hogy ebbe a csomagba kényelmesen belefér ez is, hiszen időnk, mint a magyar tenger (értékeljétek a humoromat légyszi), és persze rögtön megindult az ötletelés, vadabbnál vadabb tippek jöttek, hogy mégis mit kéne a bátyámnak csinálnia, hogy bebizonyítsa: méltó menyasszonya kezére. A másik király dolog az volt, hogy akár a hajón is maradhatunk ebédre, sőt, akár grillezni is lehet a tó közepén.

Ezen felül a szokásos szórakozási, étkezési lehetőségeket biztosítja a csomag, amit a korábban megismert kettő is.

Ezek után már csak el kellett döntenünk, melyik csomagot válasszuk. Heves érvelések kezdődtek, a „két óra vitorlázás untig elég”-től a „grillezni akarok a Balaton közepén, ne idegedítsetek fel”-ig. Végül a vitát Marci beszólása zárta rövidre: „gyerekek, egy négy órás piálás-vitorlázástól is már bőven kidobom a rókát, ne szivassatok, hogy 8 órára visztek!!”. Pár másodperces hatásszünet után jobbra-balra dőltünk a röhögéstől, és ezek után nem volt kérdés, hogy a Kincs, ami van csomagot választjuk. Kiválasztottunk egy időpontot 2-3 héttel az esküvő dátuma előtt, hogy a vőlegénynek bőven legyen ideje regenerálódni, kértünk árajánlatot az űrlap segítségével, és alig vártunk, hogy a Balatonon legyünk.

Az egész nap aztán még klasszabbul sült el, mint ahogy képzeltük, reméltük. Annyira flottul ment minden, hogy arra álmainkban sem számítottunk. Két autóval mentünk összesen 9-en, az éjszakát egy kempingben töltöttük, ahol szerencsére tudtunk késői távozást kérni, így délután 2-re kialudtuk kényelmesen az éjszakai macskajajt. A vitorlázás fantasztikus volt, Marci sem hányta össze a hajót, mindenki legnagyobb örömére, ugyanis amikor megálltunk strandolni, a mozgástól, fürdéstől, mindenki nagyjából kijózanodott. A vacsorára végül beneveztünk, és már arra számítottunk, hogy nem fog izgatni minket a panoráma, végül még egy órát ücsörögtünk ott egy-egy ital felett, és faltuk a szemünkkel a Balatont. Utána pedig piszok jót buliztunk, valamikor hajnalban hazavánszorogtunk a kempingbe, délután 1 körül meg arra keltünk, hogy Marci a bátyámon röhög, aki alatt összecsuklott a kempingágy…

Nagyapa megtisztelő figyelemmel hallgatta végig a beszámolómat, majd legnagyobb meglepetésemre megkért, hogy diktáljam le a weboldal címét. Csodálkozó pillantásomra elmesélte, hogy a legjobb barátja, Józsi bácsi, aki nagyon korán, már 20 éve, hogy elvesztette a feleségét, most úgy érzi, ideje másodszor is megnősülnie. Nagyapa könnye kicsordult a nevetéstől: „nem hiszed el, fiacskám, az a vén bolond, persze olyan nőt vesz el, aki a lánya lehetne, de látnod kéne, úgy turbékolnak, mint a bátyád és a felesége!” Eddig értettem, de nem akartam elhinni, hogy nagyapa legénybúcsút akar szervezni nekik. Pedig de. Így hát nevetve lediktáltam neki a címet: https://balatonpro.hu/legenybucsu/. Nagyapa pedig önelégülten nyugtázta, hogy Józsi bácsinak most aztán mindenből fiatalos jut! Az első, hagyományos, régimódi legénybúcsúját úgysem élvezte…