A koncert előtt megnéztem az új klímát

Az egyik barátommal a hétvégén egy könnyűzenei koncerten voltunk. Nagyon szeretjük. Én már gyerekkorom óta szeretem a könnyűzenét, akkor az iskolával vittek minket mindig különböző koncertekre és teljesen belszerettem. Mondhatjuk, hogy az életem része lett. Legyen akár magyar, akár külföldi zeneszerző, nekem mindegy én bármit meghallgatok. Sőt, ha éppen nem találok senkit, akkor egyedül is elmegyek egy koncertre, nekem ez sem jelent gondot.

Ez az ominózus koncert előtt felugrottam a barátom lakására, aki büszkén mutogatta az új klímáját, amit a KlimaGlobal cégtől rendelt meg és nem sokkal előtte szerelték be. Nagyon meg van vele elégedve és egy abszolút jó döntés volt.

A KlimaGlobal egy mosonmagyaróvári cég, amely az ország egész területén forgalmaz és be is szerel klímákat és hőszivattyúkat. Így akár hűteni, akár fűteni szeretnénk a lakásunkat vagy a házunkat, rájuk biztosan számíthatunk. Már jó pár éve a szakmában vannak, így elég sok mindent láttak, ezért valószínű, hogy nem nagyon tudunk nekik újat mutatni, vagyis jobban mondva, nem éri őket majd meglepetés.

KlimaGlobal

Ha valaki szeretné felvenni velük a kapcsolatot, akkor a klimaglobal.eu oldalon tud ajánlatot kérni. Az ajánlathoz meg kell adnunk a nevünket, a telefonszámunkat, az email címünket, valamint, hogy melyik városba kérjük a szolgáltatást. Emellett pedig még érdemes egy rövid üzenetben leírni, hogy pontosan mit szeretnénk és esetleg egy-két olyan dolgot, ami fontosabb lehet a cégnek az ajánlat elkészítéséhez.

Mivel a barátom nagyon ajánlotta őket, így fontolóra vettem, hogy én is beszereltetnék egy klímát. Fel is vettem a kapcsolatot a céggel.